2012. november 4., vasárnap

Emese Version 3.3.2



....És akkor még valamit szeretnék elmesélni, ami ugyan abszolút nem illik bele az imént taglalt általános időhiány-idegesség-rajzhiány témakörbe, de ha már így írni kezdtem, akkor jobb, ha most leírom ezt is, hisz lehet, hogy legközelebb megint csak 6-7 hónap múlva frissítek blogot.

Arról szeretnék Nektek most mesélni kicsit, hogy én tényleg, valóban, frankón imádom a változást, a kihívásokat, az ÚJat, és a tanulási lehetőségeket.

Nos, soha életemben nem dolgoztam még „piacmenedzser” pozícióban. (Pláne nem Ausztráliában, hehe.) Mikor elkezdtem, lövésem nem volt arról, mi az, hogy PPC, CTR, pay per lead, white label, meg a társaik.
Mikor megkaptam az első, sok oldalas havi piaci jelentést/kimutatást, hogy akkor most elemezzem ki és írjam össze a meglátásaimat, akkor finoman elkezdett remegni a térdem.
Elemezzem?
Számokat? Grafikonokat? Százalékokat?
ELEMEZZEM?...

[De hiszen én abban vagyok jó, hogy érzéseket-hangulatokat-érzelmi nüanszokat-színeket-hangokat-szagokat gyűjtsek össze, alakítsak át, öntsek új alakba (mondjuk egy rajz formájában). Én énekelni szeretek; filmeken sírni idióta módjára, fényképeket nézegetve elérzékenyülni, esőben táncolni, barátok előtt magamból komplett hülyét csinálni. Szőrös állatokat simogatni, csillagokat bámulni, az óceán hullámainak hangját hallgatni.]

Én nem értek a számokhoz egyáltalán.

No – mondom magamban – hát ha ez nem elég nagy kihívás a faölelgető-virágszagolgató kis Emesének, akkor semmi nem az.
Nekiültem. Persze előtte alapos kutatómunkát végeztem, ezt mondanom sem kell. Aztán összeszedtem minden bátorságomat analizáló képességemet, lényeglátásomat, gyakorlatiasságomat (nem túl sok van, de azt mind összeszedtem). Aztán (nagyjából négy hónapja volt ez) megírtam az első elemzésemet.

Hát, ha hiszitek, ha nem, a főnököm reakciója az volt, hogy azt mondja „jobban értesz te a számokhoz, mint gondolnád!”. El sem tudjátok képzelni, mennyire örültem. Iszonyúan jólesett.
Természetesen jeleztem azokat a dolgokat, amikben nem voltam teljesen biztos, és a feletteseimtől megkaptam minden szükséges segítséget/tanácsot/felkészítést. Úgyhogy amikor a következő jelentést kézhez kaptam, már ezerszer magabiztosabb voltam. Az utána következő jelentést meg már alig bírtam kivárni, mint ahogy azt is, hogy elkészíthessem a kis elemzésemet. Azt vettem észre, hogy hazafelé menet is az adott havi jelentés jár a fejemben, és izgatott vagyok, és tele vagyok új ötletekkel. Azaz: alig ismertem magamra. Teljesen új érzés volt, és mint ilyen, roppantul örültem neki.

Rengeteg más embernek bizonyára eléggé jelentéktelen – sőt, megmosolyogtató – dolognak tűnik mindez. Én viszont most egy merőben más oldalról ismertem meg önmagamat, és ez nagy örömmel tölt el.

De még nagyobb (sokkal nagyobb) örömmel töltene el, ha lenne elég időm és energiám rajzolni. Mondjuk egy kiállításravalót. Aztán meg egy másik kiállításra valót. Meg még többet és többet, és aztán egyre nagyobb kiállításokat szerveznék. Túl sokat akarok? Nem tudom. Nem szeretnék megalkudni – csak ezt tudom biztosan.

2 megjegyzés:

  1. Hajrá, Mesi! Ügyesen csinálod. :)
    Ne feledd, hogy csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot! :))))
    És persze veled vagyunk ott lent, tótágast állva is. :D

    VálaszTörlés
  2. Hehe, köszi...
    Hát legyetek is, szükségem van Rátok!

    VálaszTörlés